Óvónőként érettségiztem és bár tanulmányaimat más irányban folytattam tovább, a megszerzett gyakorlati tapasztalatok, a gyerekekkel való kapcsolat, a kreatív foglalkozások élménye a  mai napig meghatározó maradt számomra.

 
   

Szülők és pedagógusok is egyetértenek abban, hogy hasznos, ha az iskola előtt álló gyerekekkel megismertetjük az egyjegyű számok alakját     és a hozzá tartozó mennyiségeket, ha, zenei, művészeti játékokra irányítjuk a gyerekek önkéntelen figyelmét.

A betűk képével és a hangokkal miért nem játszunk?

 

Elvárjuk az elsős gyerektől, hogy üljön végig több tanórát, tanulja meg az írott-nyomtatott, kis és nagy ábécét, valamint az összeolvasást, a matematikai műveletek elvégzését húszas számkörben  és sorolhatnám a többi tantárgyat...Mindezt egy olyan 6-7 évestől, aki addig kötetlenül játszott az óvoda udvarán.

 
 

Kisfiam négy éves múlt, amikor az első betűkkel elkezdtünk játszani. Ugrálás, festés, gyurmázás közben észrevétlenül tanulta meg a betűk jelentését.

Hiszek benne, hogy nagy előny lesz az iskola első osztályában, ha a gyerekek néhány betűnek már ismerik a hang megfelelőjét.

Akik pedig már első osztályba járnak?

- Hosszú távon emlékezni fognak a tanult betűkre.

- Képesek lesznek arra, hogy könnyedén megkülönböztessék az egymáshoz nagyon hasonló betűket: 

pl. c,o,ó,ö,ő,u,ú,ü,ű,b,d  stb.

 
   

-A játékokkal feloldjuk a betűtanulás kötelező jellegét, minden nap élményszerűen gyakorolhatnak  akár otthon a szülőkkel, akár az iskolai tanórán.

 

Jó szórakozást, hasznos időtöltést kívánok!

Oszaczki Regina

   

 

 Lapozzunk a könyvbe!

     

 

 Vélemények:

 "Ha elrendelnék "kötelező olvasmányként" az óvodákban, iskolára már minden gyerek ismerné a betűket."

Katalin (2 kisgyerek kreatív anyukája)

 

"Szonja még nincs három éves, de mindig kéri a "nagy könyvet"(Regina-betűk). A magánhangzókat kimondja, és mesét is fűz a képekhez. A mássalhangzókat még nehezen választja le a szó elejéről, ekkor mindig lesi nagyanyja száját. Két könyvet kér rendszeresen, a Szutyejevet és ezt..."

Eszter (7 gyerek nagymamája)

 

 "Én a kisunokámmal kipróbáltam. Működik! Játszva tanulás!"

Modern Nagyi : www.modernnagyi.hu

 

"Mint óvodavezető a szakmának bátran ajánlom, hisz az 5-6 éves gyerekek szívesen ismerkednek a betűk világával, és ezek a képek találóak és könnyen megjegyezhetőek."

Oláh Gyuláné  (óvodavezető)